5.Nap

* Sziasztok:) Mivel legalább négy feliratkozó van már,ezért örülnék,ha hosszabban leírnátok a véleményetek a blogról :) Következő pár komi után jön *

*Emily szemszöge*

Újra egy éjszakai műszak. Elegem van belőle, ráadásul Rob is éjszakás és ki nem állhatom. Egy osztályon vagyunk ügyeletesek, mindig az agyamra megy a hülyeségeivel. Nem csoda hogy nincs barátnője így 25 évesen. Én se járnék vele. Most lesz egy éve hogy letettem a sebész szakmámat. Életeket akartam már kis korom óta megmenteni, jobbá tenni azzal hogy én gyógyítom meg őket. Ez a hívatásom, a szenvedélyem. A barátom Josh nem érti hogy mi lehet ebben jó, hísz sokszor csak vért lát az ember. Szerintem aki nem bírja a vért az ne legyen orvos. Bárcsak a szüleim láthatnák hogy mire víttem. Sajnos ők 21 éves koromban meghaltak autóbalesetben, így egyedül nevelem az öcsémet Austin-t. Kelekótya egy gyerek, de a szíve a helyén van mint az apánknak volt. Rá hasonlít, ahogy én az anyukánkra.Mindent megakarok neki adni amit a szüleink is megadnának. Nem akarom hogy bármiben is hiányt szenvedjen, de azért nem akarom elkényeztetni. A párommal Josh-al aki történetesen az Union J egyik énekese, már a karriere kezdete óta együtt vagyunk. Igen én egy átlagos nő aki orvosként dolgozik a St. Mary Hospital kórházban egy ilyen srác barátnője. Szeretem őt támogatom mindenben amiben csak lehet, ahogy ő is engem.

-Meddig is tart a műszakod?-kiváncsiskodott Josh az ágyunkon ölelkezve. 

Haja nem volt úgy beállítva mint mikor a média előtt jelenik meg,de így is megdobogtatja a szívem. Melegség járja át a testem minden centiméterét mikor mélyen a szemembe néz, közel húz magához majd hirtelen megcsókol olyan szenvedéllyel mint még soha senki más. 

-Elég...-toltam el magamtól kissé szagatottan vettem a levegőt. 

-Szeretlek Emily. Nagyon-nagyon szeretlek.- minden egyes szónál egy puszit adott a számra. 

Annyira aranyos ilyenkor. 

-Elviszel te, vagy vezessek én?-húztam fel a szemöldököm. 

Nagy vihar van ma.

A rádióban is mondták hogy ma mindenki maradjon otthon, ha nincs fontos dolga. Nos, nekem a munkám épp a fontos kategóriába tartozik úgy hogy be kell mennem.

-Itt akartok egyedül hagyni?-nyitott be a szobába Austin. 

Felvont szemöldökkel mért végig minket, és akkor esett le hogy egy topban és egy szál francia bugyiban vagyok, Josh pedig egy szál boxerben. 

-Egész nap az ágyban vagytok, magamnak kellett csinálnom kaját.-fondta össze a kezét mellkasán. 

-15 éves vagy az Isten szerelmére. 

Nem vagy rászorulva a nővéredre.-oktatta ki Josh.Nem szeretem mikor civakodnak egymással. 

Tudom hogy nem bírják egymást, és hogy Austin csak miattam viseli el Josh-t. 

Szerinte egy beképzelt sztár aki csak nyivákol, nem tud énekelni. 

-Fejezzétek be kérlek szépen.-álltam fel az ágyról majd elkezdtem öltözködni. 

-Elviszlek, nem hagyom hogy ilyen időben egyedül autózz.- bújt mögém Josh. 

-Akkor vigyük magunkkal Austin-t, nem akarom hogy egyedül legyen itthon, rendben?-fordultam vele szemben. 

-Jó vigyük...- sóhajtott.

Austin is elkészéült Josh-al egyetemben így indulhattunk is. A kocsiban tapintani lehetett a levegőt. Austin hátul ült, Josh pedig mellettem. -Biztos sokan lesznek ma a sürgősségin.-gondolk­ oztam hangosan. -Mindig vannak szerencsétlen emberek.-fogta meg a combom Josh. Gyors ránéztem mosolyogva, nemet intettem a fejemmel jelezve hogy ne az öcsém előtt. - Elfogyott a tusfürdöm, reggel hozol majd?-szólalt meg az úton elöszőr Austin. -Persze, hozok de hogy hogy ilyen hamar elfogyott? Mit csinálsz vele?
Eszed te a tusfürdöket?-kérdeztem tőle, a vissza pillantó tükörben ránéztem. -Nem csak olyan jó illata van na.-röhögött. -Akkor jó munkát.-adott egy csókot Josh, majd Austin-t megölelve és egy barackkal búcsúztam tőle. Remélem reggelre nem szedik szét a házat, mert ezek ketten képesek rá. A recepción köszöntem Bellának, aki nagy mosollyal nézett fel rám. -Szia Emily.-köszönt vissza. Elindultam az öltöző felé, de Bella utánam szólt. -A sürgösségire pár perce hoztak be egy férfit. Nagyon súlyosak a sérülései, autóbalesetet szenvedett. Csak te vagymost szabad sebész. Neked kell megműtened.- mondta a tényeket. Mély levegőt vettem. Tudom minden napos az ilyen, csak nehezen viselem mikor valaki autóbalesetet szenved, mert az mindig a szüleimre emlékeztett. Át tudom élni mit érezhetnek a hozzátartózói. Gyors átöltöztem majd elindultam a műtő felé ahol már előkészítették a férfit. A folyóson találkoztam Rob-al aki aszisztálni fog nekem. -Hogy hívják a beteget?-kérdeztem tőle.
Geoff Payne.-felelte miután elolvasta a beteg vizitjét. -Milye sérült meg?-kérdeztem újra. Mindent tudnom kell mielőtt elkezdem a műtéteket. Anélkül egy orvos nem kezdheti el a beavatkozást. -Eltört a bordája, a koponyája is megrepedt miközben kicsapodott a kocsija szélvédőlyén egyenesen egy kamionra. A veséje is megsérült, eltört a bal lába, és a bal keze. Ennyi.-fejezte be a sorolást. -Rendben akkor induljunk.-indult el a műtő felé, de kiabálást hallottam a hátam mögött. -Azonnal tudni akarom mivan
apámmal.-kiabált egy fiatal fiú. Körübelül olyan 18-19 évesnek nézett ki. -Hogy hívják az apját?- kérdezte tőle Bella. -Geoff Payne. Nem rég hozták be.-mondta egy nő, aki a fiú mellett állt. Lehet hogy ő a beteg felesége, és gyereke? -Jó Estét!-mentem oda hozzájuk. -Emily Roberts vagyok, és most fogom megműteni a hozzátartozójukat.-mutatkoztam be nekik, majd vázoltam a helyzetet. -Kérlek mentsd meg az életét az apámnak. Könyörgöm.-fogta meg a kezem a hölgy. -Minden tőlem telhetőt megteszek. Igérem.-
viszonoztam a gesztust. Fájt így néznem őt. Ugyanaz az aggódást láttam a szemében mint akkor az enyémben volt a szüleim műtétje előtt. -Akkor menjen már. Kezdje el a műtétet. Apám életben maradási esélye csökken míg maga itt van kint, és nem a műtőben.-förmedt rám a fiú. Felzselézett haja jól be volt állítva, mogyoró barna szeme csak úgy csillogott az aggodalomtól. -Menjünk, igaza van a fiúnak.-ragadt karon Rob, húzni kezdett. Kirántottam a kezem Rob szórításából, majd szembe néztem a fiúval.
-Figyelj nem rég kezdték előkészíteni a műtétre, addig hiába megyek be míg nincs felkészítve rá. A másik pedig, én itt dolgozom ez egy kórház, szóval ne emelje fel mégegyszer a hangját velem vagy mással.-oktattam ki. Azt híszi hogy nálam okosabb? Hát téved. -Most pedig megyek megmentem az apja életét.- fejeztem be a mondandómat. Nem tudott mit mondani ezért így elindultam végre. Velem senki nem beszélhet így. Most pedig, megmentem ennek a bunkónak az apját.