3.Nap

* Sziasztok!:) Itt is az új rész,lécci komizzatok:) Következő rész pár komi után jön:) *

*Liam szemszöge*

Az utóbbi időben sokat gondolkoztam az életemen.
Hogy mi miért történik. Azt mondják mindennek
oka van,semmi sem történik véletlenül. Senki nem
tudja mi lesz a vég kimenetel, csak azt hogy mi
tőrténik közben.
A mai világban rengetegen türelmetlenek, mindig
tudni akarják a kérdésekre a választ. Én is ilyen
vagyok. Nem tudom kivárni hogy a kérdésekre a
választ. Türelem rózsát ahogy a mondás tartja.
Megvagyok keresztelve, de Isten tiszteletre nem
jártam sose. Az emberek csak

akkor fordulnak Istenhez mikor szükségük van
valamire, valakire és ezért imádkoznak hozzá. Nem
tudtam hova menjek, vagy kihez. A srácok a
családjukhoz mentek, vagy a barátnőjükhöz. A
szükség nagy úr, és ezt csak az tudja aki átélte.
Valahova kellett mennem, ki kellett magamból
adnom a felgyülemlett feszűltséget, stresszt.
Danielle titkolózott előlem, és ez fájt. Hogy
lehettem annyira naiv hogy azt hígyjem ő is
annyira szeretem mint én szeretem őt? Tényleg
híttem magunkban, mindent megtettem a

kapcsolatunkért. Azt is tudom hogy milyen ha
sokan utálnak téged, ráadásul úgy hogy alig
ismernek, főleg látásból vagy csak újságokban,
tv-ben látnak. Tudom hogy nem várhatom el tőle,
hogy fogadja el hogy ennyire utálják őt,
fenyegetik de ezek szerínt nem érdemlek meg
ennyit?
Tényleg szerelmes vagyok belé, magam mellett
akarom tudni, vígyázni rá de már nem tudok.
Kűzdőttem a könnyeim ellen miközben vezettem.
Szakadt az eső Londonban. Hova mehetnék most?
Ahol nem ázok meg, ahol kényelmesen eltudnék

aludni, nem fáznák meg, és ami a legfontosabb
meghallgatnának. Miközben vezettem kinéztem
oldal az ablakon. A járdán egy pár az esernyő
alatt csókolozott. Szívem összeszorult a
látványtól, sajgott a belsőm.
Gyorsan elfordítottam a tekintetem, újra az útra
koncentráltam. Irigylem Harryt. Ő olyan könnyen
veszi ha szakítanak az éppen aktuális
barátnőjével. Valójában egy nagyon érzékeny fiú,
csak a híresség nőcsábásszá tette, ami ellen
eleinte küzdőtt, de mintha most feladta volna.
Olyan akartam lenni most

mint Ő. Sok mindent köszönhetek a srácoknak.
Leginkább Harry-t emelném ki. Ő mutatott be
minket egymás Danielle-el. De most valahogy
nem örülök ennek. Ilyen rossz érzés a csalódás?
Az ember ezt megszokja egy idő után?
Fogytán volt a benzin, így leparkoltam egy szabad
helyre. Leállítottam a motort, hátra dőltem az
ülésen.
Mit szoktak ilyenkor csinálni az emberek?A
filmekben azt láttam hogy ilyenkor leisszák
magukat. Én nem tehetem.Nem szokásom inni. Nem
megoldás ha leisszák magukat az emberek, de
valahogy

most én is leakarom. Vicces nem? Amit eleinte
elítélünk akkor egy ilyen helyzetben képesek
lennénk megtenni.
Elfordítottam a tekintetem az útról. Egy templom
volt előttem.
Kéztetést éreztem hogy bemenjek oda. Eddig sose
volt templomban, nem tudom mi szokás ott bent
tenni mikor belépünk, de beakartam menni.
Kiszálltam a kocsiból, bezártam magam után.
Fejemre húztam a kapucnimat, nehogy
megismerjenek, másrészt pedig nem akartam
megázni.
Hatalmas épület volt, négy nagy toronnyal
szegélyezve.
Felmentem a

lépcsőn, de az ajtóban megtorpantam.
Jó ötlet bemennem? Az paparazzik nem fognak
szentfazéknak szólítani? Kérdések, amik nagyon
idegesítenek. Felnéztem az ajtó tetejére,amire ez
volt belevésve: "Isten háza minden embernek
menedék ház!" Gondolkodás nélkül lenyomtam a
kilincset, és beléptem a templomba. Gyönyörű
látvány fogadott, olyan amilyet életembem még
nem láttam. A gyergyák égtek a falon, az oltáron
színtén. Egy hatalmas festmény volt velem
szemben. Olyan nyugalom lett úrrá rajtam, mint
még soha.

Ez Isten műve lehet? Vagy kijé?
Csak mentem előre, nem gondolkoztam. Leültem
az első pad sorba, és legugoltam. Össze
kulcsoltam magam előtt a kezeim, és imádkozni
akartam mint a filmekben, de nem tudtam mit
mondjak. -Mi szél hozta ide fiatal ember?-jött a
hátam mögül egy hang. Hátra fordultam hogy
megnézzem ki a hang forrása.
Egy pap volt.
Alig volt már haja, alacsony púpos volt.
Közeledett hozzám, majd mikor mellém ért leült
mellém.
-Joseph atya vagyok, kit tisztelhetek a
személyében?-nyújtott

kezet mosolyogva. Tetszett a kedvessége.
-Liam Payne, örvendek.-ráztam vele kezet.
-Új vagy itt a környéken? Nem szoktalak itt
látni.-mondta összevont szemöldökkel.
-Nem, egy ideje már itt lakom, csak nem szoktam
járni templomba, nincs rá időm.-feleltem.
-Nincs időd arra akinek köszönheted hogy van
világ, föld amin élhetsz? Sok mindenben
köszöntetet tudnánk mondani neki.-nézett rám.
Kezdtem kellemetlenül érezni magam.
-Miért jöttél be ide?-kérdezett újból.
-Nem tudtam máshová menni.-hajtottam le

a fejem. Ez igaz is volt. Szüleim messze voltak, és
így éjszaka közepén nem akartam beállítani
hozzájuk. A srácok is haza mentek, ki a párjához,
de oda se illik ilyenkor menni. A legrosszabb hogy
most már tudom milyen ha sokan vesznek körül
mégis egyedül vagy. Itt vannak a rajongók, de
nem önthetem ki egyiknek se a szívemet, mert
kitudja hogy kinek adja tovább, vagy a médiának.
Nyugalomra van most szükségem, egyedűl létre.
Igaz nem így terveztem a szűnetem, de nem tudok
mit tenni, csak sodrodom az árral.

-Isten mindenkit befogad, ahogy én is. Örülök
mikor ilyen fiatalak mint maga betévednek ide, de
miért nem vagy otthon? Mi történt?-fordult felém.
Ráncai tisztán látszottak már.
Isten...megint Ő... Ennyire fontos ő az emberek
életében?
-Meg akartam kérni a barátnőm kezét, azt hittem
hogy a kapcsolatunk olyan erős mint amilyennek
én gondoltam, de rá kellett jönnöm hogy nem így
van. Rábukkantam egy levélre amit ő írt
búcsúzoul. Egy levélben akart véget vetni a
kapcsolatunknak.-akadtak ki újból.

-Isten mindenkit befogad, ahogy én is. Örülök
mikor ilyen fiatalak mint maga betévednek ide, de
miért nem vagy otthon? Mi történt?-fordult felém.
Ráncai tisztán látszottak már.
Isten...megint Ő... Ennyire fontos ő az emberek
életében?
-Meg akartam kérni a barátnőm kezét, azt hittem
hogy a kapcsolatunk olyan erős mint amilyennek
én gondoltam, de rá kellett jönnöm hogy nem így
van. Rábukkantam egy levélre amit ő írt
búcsúzoul. Egy levélben akart véget vetni a
kapcsolatunknak.-akadtak ki újból.

-Valami jobbat? A szerelemnél? A boldogságnál?-
kérdeztem megdöbbenten.
Mi lehet ennél is jobb? Én tudom mi a jó nekem,
nem más.
-Ő beléd lát, senki másnál nem ismer jobban mint
ő. Tudod lehet hogy most még nem érted de
idővel ráfogsz jönni. Csak légy türelmes.-mondta
bíztatóan.
-Aludhatok itt valahol? Nekem jó akár a pad is,
csak had maradjak itt.-kértem.
-Persze. A templom oldalában van egy kis
kápolna ott van kanapé, azon el is férsz.-
mosolygott rám kedvesen.
Volt a társaságában valami megnyugtató.

Bár még kételkedtem a szavaiban, egy kis részem
hitt neki. Egy pap csak nem hazudik, főleg Isten
házában. A pap segít vissza térni Istenhez, hínni
benne és segít a helyes úton maradni. De
szerintem ez csak akkor müködik ha a másik is
alkalmazkodik ehez a helyzethez. Nem tudom hogy
fogom átvészelni ezt az időszakot, de a családom,
a srácok és Isten segíteni fog úgy érzem.

Mert ennél rosszabb mi jöhetne még? Csak nem
leszek halálos beteg. Mikor Joseph atya
megmutatta a kápolnát megcsináltam a helyem. A
pulóvert magamon hagytam, a nadrágot is, ugyanis
itt nagyon hüvős volt az idő. Dideregve,
csalódottan hunytam le a szemem, bízva egy
szebb holnapban.